- Kérem ne, kérem ne…

- Mondj el mindent, amit tudsz, és akkor talán nem kínozunk meg.

- De nem tudok semmit a testvériségről…

- Akkor mondj címeket!

- Nem… tudom… kérem…

Springh nem tétlenkedett tovább, sőt nem is gondolkodott. Úgy cselekedett, mint egy robot, mintha az agyára egy fekete leplet borítottak volna. Kivette a mosogatóból a legnagyobb kést és óvatosan a nadrágja zsebébe csúsztatta, majd felkapta az öntött vas palacsintasütőt és elindult a nappali felé.

De, ahogy belépett megfagyott. A látvány teljesen lebénította.

Nővére a földön feküdt, hátát félig a falnak vetve. Az orrából és szájából dőlt a vér, és a padló is tele volt véres lábnyomokkal, illetve egy nem túl széles vércsíkkal, ami Authumnhoz vezetett. Tehát nemcsak az arca sérült meg.

Fölötte egy hatalmas, kifakult hajú férfi állt, kezében vértől csöpögő vadászkés. Azonban nem ez volt az egyetlen fegyvere, hátul az övébe egy pisztoly volt dugva.

A gyilkos még nem vette észre. Szerencsére. Mi sem kellemesebb, mint egy meglepetés.

Springh körülnézett, de nem látott senki mást rajtuk kívül. Felemelte alkalmi fegyverét és pár gyors lépéssel az alantas mögé került, aki abban a pillanatban fordult meg, így az ütés, amelybe Springh megpróbálta minden erejét beleadni, telibe találta a pasas arcát.

A férfi közel volt az összeeséshez, így a lánynak ki kellett használnia az előnyét, ezért rávetette magát a gyilkos hátára. Az ösztöneire bízta magát. Kizárta a világot, mint futás közben, csak most nem a zene segített neki, hanem a harag, az eszeveszett düh.

Egy hangot hallott csak, mintha valaki egy tornádó közepéből kiáltana neki.

- Springh, kérlek menekülj, kérlek fuss el Springh…

De ő nem hagyhatta itt, nem hagyhatta meghalni a testvérét, az unokahúgának édesanyját…
Ezért ezt is kizárta gondolataiból, és így már csak egy dologra kellett koncentrálnia...

Az alantas próbálta elérni a derekánál lévő pisztoly, de Springh teste megakadályozta ebben. Itt volt az ideje a cselekvésnek. A lány az egyik karjával a gyilkos nyakához szorította magát, míg a másikkal, amilyen gyorsan csak tudta kihúzta a zsebéből a konyhakést. Valószínűleg saját magát is megvágta a pozíció miatt, de nem érzett semmit az ereiben zubogó adrenalin miatt.

Fogta a kést és belevágta az alantas hátába. Egyszer. Kétszer. Háromszor.

Semmi. Még egy kis kiáltás sem hagyta el a gyilkos száját. Megpróbálta még egyszer, de a férfi továbbra sem reagált a próbálkozásaira, csak le akarta rázni magáról a plusz súlyt.

Springh úgy döntött taktikát változtat, mert ha tovább folytatja ezt a szurkálást, igaz, hogy olyan lyukas lesz a pasi háta, mint egy ementáli, de az is biztos, hogy továbbra sem ér el vele semmit. Így hát fogást váltott, és egy mély vágást ejtett az alantas torkán, amiből, mint vízesés, ömleni kezdett a fekete vér.

A férfi térdre rogyott, és Springhgel együtt előreestek.

Ekkor érkezett az első lövés.