Fekete tőr testvériség fanfiction

Ez a blog egy fanfiction, azaz egy rajongó által írt történet a Fekete tőr testvériség című regénysorozat világáról. Amit leírok, nem hivatalos és minden az én fantáziám találmánya. Jó szórakozást!

Friss topikok

  • Gabriellla: Szia! Nagyon tetszik a történeted, amit csak most találtam! Nagyon jól írsz, olyan Ward-osan! :) ... (2010.12.07. 15:17) 4. rész

3. rész

ajin 2010.09.23. 19:58

- Na végre, bassza meg!

Mr. F miután sikeresen kinyitotta az ajtót a hozzávaló kulcs nélkül óvatosan benyitott. Minden csöndes volt, ezért teljesen nyugalomban sétált be a kisház előszobájába. Ekkor azonban meglepetés érte. Egy hatalmas ütés üdvözölte pontosan a tarkóján, amitől sikeresen ért földet egy rózsaszínű futószőnyegen. Még szerencse, hogy Mr. S közvetlen mögötte jött és nem a kocsiban várt rá, így rögtön tudott gondoskodni orvtámadójáról.

Mr. S egy hosszú, burgundi vörös hajú vámpírnőt rángatott elő az ajtó mögül és rögtön lekevert neki egy hatalmas pofont.

- Te gondoskodj erről itt, én addig körül nézek a házban. Látod? Mondtam, hogy ezzel szerencsénk lesz. – mondta Mr. F, aki miután sikeresen feltápászkodott a halálos csapásból, köszönhetően hosszú gyilkos létének, óvatosan körbe járta a földszintet.

Konyha tiszta, nappali tiszta.

- Lemegyek az alagsorba.

Ez alatt Mr. S elkezdte megdolgozni a nőt kedvenc barátjával, egy vadászkéssel.

Mr. F lesétált a lépcsőn, ami egy szűk folyosóba torkollott. Az egyik oldalon 3 ajtót látott, a másik oldalon pedig egy beépített szekrénysort.

- Rendben, lássuk mit rejt az 1. ajtó. – gondolta magában. Nem finomkodott, berúgta. Egy kis szoba volt, ahol helyet kapott egy nagyobb és egy kisebb ágy, egy könyvespolc, és egy nagy színes doboz, amiben gyerekjátékok voltak.

- Ó, tehát gyerek is van. Talán elbújt valahova…. Nos, - ezt már hangosan mondta – aki bújt, aki nem…

Benézett az ágyak alá, az ajtó mögé, még a játékos dobozba is, de semmi.

- Akkor talán próbáljuk meg a kettes számút.

Itt sem bajlódott a kilinccsel. Ez egy fürdőszoba volt, egy zuhanyzóval, WC-vel, és egy mosdókagylóval.

- Hát itt sincs senki… - mondta csalódottan. – Talán az utolsóban.

Ez szintén egy hálószoba volt, de kisebb, mint az előző. Egy ágy volt benne és néhány könyv a sötétzöld padlószőnyegen, de itt sem talált semmit. Már kezdte feladni a reményt Mr. F, de aztán szembe találta magát a beépített szekrényekkel. Elkezdte sorban kinyitogatni őket, de az utolsó két ajtó előtt, furcsa zajra lett figyelmes, ami a földszintről jött.

Elővette fegyverét a hóna alatti tokjából és elindult felfelé a lépcsőn…

 

 Vishous épp a Gödörben dolgozott a négy játékszer előtt. Próbált egy olyan riasztórendszert kifejleszteni, amivel a civilek házát is fel lehetne szerelni, hogyha bármi történik azonnal látnák a központban, és még időben a helyszínre érhetnének.

A következő pillanatban az egyik képernyő elsötétült és egy kis üzenő ablak jelent meg, mi szerint egy hívás érkezett a központba.

V lejátszotta az üzenetet, de mielőtt az véget ért volna már tárcsázta is Hollywood mobilját.

- Mi van, haver? – vette fel Rhage nagy sokára a telefont, kissé ki volt fulladva.

- 9. sugárút, 34-es lakás, megtámadtak egy civil családot.

- Hányan vannak?

- Nem tudom, egy kislány hagyta az üzenetet.

- Ó, a francba! Máris megyünk!

Vishous letette a telefont, és abban a pillanatban látta a jövőt.

A házukat virágok borították mindenhol, mintha beköltözött volna a tavasz.

 

Springh teljesen felszabadultan és kellemesen elfáradva sétált haza. Kicsit éhes volt. Ma nem reggelizett, de ebben az időszakban ez nem is csoda. Átváltozás előtt elég kényes az ember gyomra és már alig várta a gyömbéres rizst, ami otthon várta a hűtőben, aztán lezuhanyozik, felöltözik a csini kis egyenruhájába és már indulhat is dolgozni. Ójeee…

Felment a hátsó ajtóhoz, és benyitott a konyhába. A nappali felől egyáltalán nem a megszökött üdvözlő hangokat hallotta, hanem valami egészen mást.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fttfanfiction.blog.hu/api/trackback/id/tr412318676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása