Springh felkapta edzőcipőjét és zenelejátszóját, majd elindult szokásos esti futókörútjára. A háztól, ahol laktak nem messze volt egy park, amelyben imádta róni a köröket. Pár éve jött rá, hogy szeret futni. Ilyenkor elindítja kedvenc számát és átadja magát a szabadságnak. Persze az első néhány kör mindig nehéz az amúgy sem túl erős szervezete számára, de amint átesik a holtponton élvezi, ahogy a hajába kap a szél, és nem kell semmire sem figyelnie vagy gondolnia. A lábai magától viszik a helyes úton és ő szinte megszűnik létezni. Eltűnnek a gondok, az emberek, a világ. Nem marad más csak a tiszta, érintetlen üresség, ami magába fogadja és segít neki. Segít, hogy erősen élje a napokat. Segít, hogy küzdjön, és ne adja fel.
Miközben bemelegít a nap utolsó sugarai is szép lassan eltűnnek a nyugati égbolton, a hőmérséklet kissé csípőssé válik, és az emberek is kezdenek elszivárogni. Haza mennek, hogy vacsorát főzzenek, kipihenjék a munkafáradalmait, megnézzék az esti meccset, és átadják magukat az öntudatlanságnak, míg tart az éjszaka.
Springhnek, azonban, csak most kezdődik a napja. Futás után haza megy, gyors zuhanyt vesz, bekap pár falatot és már indul is dolgozni. Az egyik közeli gyorsétteremben húzza az igát este 10-től reggel 6-ig.
Utálta a munkáját. Azt az undorító szagot, ami reggelre már belőle is árad; azt a zsírban és ki tudja még miben tocsogó ételt, amit az embereknek ad; és azokat az embereket, akiket annak ellenére is mosolyogva kell kiszolgálnia, hogy szemétként bánnak vele, megalázzák, vagy inzultálják a külseje miatt.
Azonban ő mindig visszamegy a következő napon is, és újból elviseli a szagot, a kaját és az embereket, mert szüksége van a pénzre…. A családjának szüksége van rá.
Caldwell egyik lepusztult környéken laknak, az egyik tizenkettő egy tucat tömbházban hárman. A nővére, nővérének a lánya, és ő. A három nő. A három vámpír.
Nővére, Authumn már jóval azelőtt átesett az átváltozáson, hogy ő megszületett volna. Unokahúga, Florah pedig akkor született, mikor Springh hozzájuk költözött, pontosan 5 éve.
Sajnos a két testvér igen kevés időt töltött egymás társaságában Springh 18 éves koráig.
Pár évvel azután, hogy megszületett, Authumnnak el kellett hagynia a szülői házat, mert szerelmes lett egy civil vámpírba. Ezzel persze semmi gond nem volt egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a férfi nem tagja az arisztokráciának.
Authumn apja – az elit egyik oszlopos tagja – ezek után megtiltotta lányának, hogy fenntartsa kapcsolatát azzal a „senkiházival”. Így lányának nem maradt más választása, megszökött szerelmével és maga mögött hagyta családját és a csillogó bálok világát.
Apjuk természetesen kitagadta és később sem volt hajlandó visszafogadni másodszülött gyermekét, akármennyire kérlelte Springh. A sznobsága, és a családok vérvonalához való ragaszkodása még halálos ágyán sem engedte a megbocsátást a szívébe, ezért így távozott az Árnyékba.
2 évvel ezután, ahogy Springh betöltötte az emberi világ szerinti nagykorúságát, nem volt hajlandó a családi ház zsarnoksága alatt élni többé, így fogta magát elhagyta az óhazát, és megkereste régen látott, de mégis hőn szeretett nővérét.
Érkezése szerencsét hozott az akkor várandós Authumn és parancsolója számára. A szülés komplikáció nélkül zajlott, és nővére és a gyermek is épen túlélték ezt a vámpírok számára oly kockázatos eseményt.
Pár hónappal később az örömbe bánat vegyült, és a békés családi életnek vége szakadt, miután egy éjjel testvére parancsolóját hazafelé menet megölték az alantasok.
Azóta az anyagi biztonságuk elég gyenge lábakon áll, ezért Springh és Authumn is keményen dolgozik, hogy fenntartsák magukat és minden tőlük telhetőt megadjanak a kis Florahnak.
Szerencsére csak rövid ideig kell még így élniük. Körülbelül másfél év, és ha Springh túl éli az átváltozást és betölti nagykorúságát végre megkaphatja az örökség ráeső részét. Utána már nem kell nyomorogniuk és aggódniuk, hogy hogyan tudnák még jobban meghúzni a nadrágszíjat.
Ezzel az utolsó gondolattal belevetette magát Springh az ürességbe.
